Kritika

Az Oliver Stone rendezte Született gyilkosok elsöprő sikert aratott, botrányos jelenetei, a média szatírában megmártogatott ábrázolása igazi mestermunka. Azonban sokan nem tudják, hogy az eredetileg Quentin Tarantino által megírt forgatókönyvet csak nyomokban követi a Stone-féle verzió, és teljesen más aspektusból közelíti meg a film mondanivalóját.

Amikor Oliver Stone megrendezte a Született gyilkosokat, Tarantino nem akarta, hogy neve szerepeljen a stáblistán, hiszen az általa megírt Knox házaspárról szóló történet egy eltorzított, szatirikus történetté formálódott, és képi világában is eltérő gondolatmenetek futnak végig a történeten. Csak hosszas unszolásra volt hajlandó belemeni, hogy nevét feltüntessék, és így kapcsolatba hozható a Stone-féle verzióval.

A forgatókönyvet elolvasva, és a filmet végignézve, érthető Tarantino távolságtartása, hiszen az általa megírt Született gyilkosok sokkal jobban azonosul a Tarantino nevével fémjelzet alkotásokkal, így a Tiszta románccal, vagy a Kutyaszorítóbannal. A karakterek tarantino-i szikársága ugyanúgy benne van az eredeti forgatókönyvben, amit aztán Stone merészen átszabott, és az eredményt tekintve furcsa helyzet állt elő: hiszen a film is nagyszerű alkotás, és a forgatókönyv is mestermunka. A két művet összehasonlítva azt tapasztaljuk, hogy két alkotó mennyire másként tudja értelmezni ugyanazon történetet.

Stone néha túl messzire merészkedett, és egyes karakterekből amolyan vásári majmot csinált, ami nem tett túl jót a filmnek, ha figyelembe vesszük az eredeti forgatókönyvben szereplő karaktereket. Sajnos nem lehet ítéletet mondani a film vagy a forgatókönyv felett, mert két különálló alkotás, így inkább csak a Stone féle változtatásokat lehet nagyító alá venni. Már maga a történet is eltér jó néhány ponton, és míg Stone a látványvilágra fókuszált, addig Tarantino bizonyos szempontból informatívabb a szereplőkkel kapcsolatban.

Itt van például Micky (Woody Harrelson) és Mallory (Juliette Lewis) házassága és szerelme, ami az eredeti forgatókönyvben sokkal hétköznapibb és ezáltal könnyebben értelmezhető is. Micky és Mallory házaspárt alakítanak, és egy napon Micky vesz egy puskát egy fegyverboltban önvédelem céljából, és abban pillanatban, amint megérinti a fegyvert, tudja hogy mire született: gyilkolásra. Hazamegy a feleségéhez, megölik a lány szüleit, aztán három hét alatt végeznek negyvennyolc emberrel, míg el nem kapják őket.

Stone a tarantino-i szerelemből egy harsány, féltékenységgel és perverzitással megspékelt kapcsolatot teremtett a két főszereplő között, amiben Micky még egy nőt is megerőszakol, majd megöl, miközben Mallory bosszúból az első útjába kerülő férfival kapcsolatot létesít. Az eredeti forgatókönyv egyik értelmezése az lehet, hogy ez a két ember bármit is tesz, a feltétlen szerelem összeköti őket, ezért olyan erősek, ezért legyőzhetetlenek. Stone ezt a szálat átemelve azért az idealizált szerelemből egy mocskosabb, testiség-szagú élményt kínált fel a nézőknek.

Ám nem a Knox házaspár volt az egyetlen karakter, akik változásokon mentek át, míg eljuttak az asztalfiókban pihenő forgatókönyv lapjairól a filmvászonig. Scagnetti (Tom Sizemore) figurája egy kissé túlbúzgó rendőr, némi erőszakos beütéssel a forgatókönyv szerint, míg Stone egy pszichopata zsarut kreált belőle, aki durván szeretkezik, és gyerekkorában ott volt, amikor egy sorozatgyilkos végzett az anyjával. Excentrikus alak, beteges vonásokkal.

A legnagyobb változás mégis Wayne Gayle karakterén esett, akit a filmben Robert Downey JR. alakit, és az alkotásban az ő játéka talán a legjobb, a legkidolgozottabb - és a forgatókönyvet nézve a legeltérőbb is egyben. A filmben Wayne testesti meg magát a médiát - a tv szülte riporterek rohanó, szenzációra éhes farkasa, aki a saját nézőit zombiknak titulálja, és lenézi őket. Az erőszak kultusza, és annak bemutatása az ő karakterében összpontosult, hiszen ha a média nem csinál sztárt a Knox házaspárból, akkor a társadalom sem lenne ennyire degenerált, mint ahogy azt Stone ábrázolja. Az eredeti forgatókönyvben Wayne sokkal visszafogottabb, de mégis valahogy jobban átjön a karakter. Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy ha nem Downey játszaná Wayne figuráját, akkor is olyan hatásos lenne-e a filmben.

Egy szikár stílusú forgatókönyvből Stone egy vursli-szagú, ezernyi élményt kínáló filmet rendezett, ami nem feltétlenül közelíti meg az eredeti történetet. Mindenesetre hiba volt azt nyilatkoznia Stone-nak, hogy egy akciófilmet akart forgatni, így jutott a kezébe Tarantino története, és ő megtöltötte tartalommal, továbbfejlesztette. Ez talán igaz lenne, ha a körítést vennénk figyelembe, de a forgatókönyvet olvasva azért előjönnek a problémák sötét barlangjukból a filmmel kapcsolatban.

A filmben számos olyan jelent látható, ami Tarantino könyvében nem szerepel, a rengeteg bevillanó képről már nem is beszélve. Stone egy saját képi világot teremtett, és a forgatókönyv számára csak egy eszköz volt, hogy létrehozzon egy olyan filmet, amiben az oly divatos erőszaksémák jelen vannak, és amely bír némi társadalomkritikával. Jó film született, ez kétségtelen, de én nagyon kíváncsi lennék a Tarantino féle verzió képkockáira is, hiszen a forgatókönyv egy lecsupaszított, hétköznapi világot idéz meg - egy mindenféle LSD-s látomásoktól mentes atmoszférát.